„Szükség esetén, az általunk művelt tudományszak becsületének védelmében, vállalnunk kell a nyilvános megszólalást is." –Viszontválaszt közölt a Mandineren Fodor Pál, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója és Molnár Antal, a BTK Történettudományi Intézetének igazgatója arra a válaszra, amelyet a Hogyan ártsunk a nemzetnek? című írásukra adott Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és vezető kutatói a Magyar Nemzetben.
„De tényleg, ki?
Viszontválasz Horváth-Lugossy Gábor és társai válaszára.
A kettőnk (Fodor Pál és »társa«, Molnár Antal) által a Mandineren közzétett írásunkra a Magyarságkutató Intézet részéről egy ötfős szerzőgárda válaszolt, pontosan háromszoros terjedelemben. A nehéztüzérséget felvonultató erődemonstráció az általunk a film alapgondolatának tartott két igen súlyos állításra, vagyis a krónika szövegének meghamisítására és a hun–magyar azonosság tézisére érdemben nem reflektál. A filmmel és az általa képviselt szellemiséggel kapcsolatos álláspontunk tehát változatlan, erről új mondanivalónk nincsen.
Rövid válaszunkban mindössze a rólunk és az általunk képviselt intézmény, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az azon belül működő Történettudományi Intézet (TTI) munkájáról elhangzott hazug állításokra szeretnénk válaszolni.
Roger Crowley követendő példaként elénk állított »kb. harminc centiméter vastagságú, kiváló monográfiájat« sajnos nem ismerjük. Harminc centiméter vastagságú könyvvel még sohasem találkoztunk, talán azért, mert ilyen könyv nem létezik. Aki már látott könyvet, az bizonnyal igazat ad nekünk. Crowley 2019 novemberében a TTI vendége volt, ahol elmondta: ő sohasem végez alapkutatásokat, mestersége kifejezetten a népszerűsítő művek írása. Amit egyébként hallatlanul jól csinál, ebben példát mutat azoknak, akiknek hasonló ambícióik vannak.
A »gőgös szunyókálással« megvádolt TTI munkatársai az elmúlt tíz évben csak a török kori Magyarország történetéről több mint 70 önálló könyvet tettek közzé. 2012 és 2020 között közel félszáz idegen nyelvű kötetet publikáltunk, nemcsak nagy nyugat-európai és tengerentúli, hanem közép-európai kiadóknál, a szomszédos országok történészeivel közösen, ezzel évtizedes vagy inkább évszázados hiányosságokat igyekeztünk pótolni.”